Mindent kipróbálunk, mindenről elmondjuk a véleményünk.

Gadget és Hardver

Ezek a legmegbízhatóbb merevlemezek

2018. február 04. - annyi amennyi

A Backblaze felhős szolgáltató évek óta vezet pontos statisztikát, most a tavaly év végi adatokat olvashatjátok el.

backblaze 2017 hdd


A cég tavaly 1 935 meghajtót használt rendszerindításra, 91 305 merevlemezt pedig adattárolásra. Érdemes megjegyezni, hogy 62 eszköz nem jelenik meg az összesítésben, mert ezek a típusok olyan csekély számban voltak használatban (45-nél kevesebb), hogy abból nem lehet érdemi következtetéseket levonni – a legtöbb esetben ez a fő ok. A Backblaze ezzel próbálja megakadályozni a statisztika torzulását, ugyanakkor megjegyzik, hogy bizonyos esetekben így is egyedi elbírálással kell mérlegelni a látottakat. Ebbe a körbe tartoznak az olyan esetek, ahol egy bizonyos típusból kevés darab állt rendelkezésre, esetleg azok üzemideje sem igazán mérvadó – így járt például a Seagate ST4000DM005 is. Ilyenkor már egyetlen modell meghibásodása jelentős hibaszázalékként mutatkozik, holott elképzelhető, hogy nagyobb mintára vetítve már nem volna meg ez a kiugrás. Az 5 TB kapacitású Toshiba és a 8 TB-os HGST az előbbiek ellenkezőjét demonstrálja, azaz a megbízhatóság tökéletes volt, csakhogy a darabszám épphogy elérte a statisztikai limitet. Utóbbi márka 4 TB-os szerzeménye viszont már úgy produkált 1% alatti meghibásodási értéket, hogy mentes volt minden statisztikai torzulástól, tehát itt valóban remek rendelkezésre állásról beszélhetünk.

backblaze 2017 hdd 02Érdemes figyelembe venni, hogy melyik modellből mennyi darab futott. (+)

A Backblaze méretét jól mutatja, hogy tavaly 25 746 új meghajtót vetettek be, ami a selejtezéssel (6 442 darab) párhuzamosan is azt jelenti, hogy 19 304-gyel nőtt az eszközpark. A tárterületet illetően a nettó növekedés 211 petabyte volt.

Néhány további adat:
  • 2013 áprilisától tavaly decemberig 116 833 adattárolásra szolgáló meghajtóval volt dolga a cégnek.
  • 29 844 új eszközt telepítettek tavaly különböző okok (meghibásodás, adatmigráció stb.) miatt. Napi leosztásban ez kb. 81 darabot jelent.
  • 1 508 HDD mondta fel a szolgálatot 2017-ben, azaz átlagosan naponta négy.
  • 6 795 merevlemez szenderült jobblétre 2013 áprilisától tavaly év végéig.

Forrás: techpowerup.com, Backblaze

A bejegyzés trackback címe:

https://gadget-hardver.blog.hu/api/trackback/id/tr7613634424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása