Mindent kipróbálunk, mindenről elmondjuk a véleményünk.

Gadget és Hardver

Hamarosan tudni fogjuk hogy kémkedik utánunk a Windows 10

2018. január 29. - annyi amennyi

Minden korábbinál mélyrehatóbban tekinthetünk majd be a Windows 10 lelkivilágába.

windows_10_adatvedelem.jpg

A tervek szerint már a rendszer következő verziójában fellelhető lesz az úgynevezett Windows Diagnostic Data Viewer alkalmazás, ezzel remélhetőleg ténylegesen megvalósul a „teljesen átlátszó” adatgyűjtés. Egy pillanatra érdemes belegondolni, hogy milyen utat járt be a Windows 10, még végül elért erre a pontra. Elmondhatjuk, hogy a felhasználók népes tábora lépésről lépésre harcolta ezt ki, a Microsoft programozói az egy irányba mutató visszajelzéseknek engedve folyamatosan lazítottak a gyeplőn, így lett elsőként is könnyebben testre szabható az adatgyűjtés, most pedig a részletekbe is bepillantást nyerhetünk.

diagnostic-data-viewer.png

A Windows 10 build 17083 előzetes ad lehetőséget arra, hogy kapjunk egy kis ízelítőt a segédprogramból. Ha sikerült beszereznünk ezt a verziót – vagy esetleg egy újabbat –, akkor bandukoljunk el a Gépházba (Windows-I), majd az Adatvédelem (Privacy) opcióra kattintva jöhet a Visszajelzés és diagnosztika (Diagnostics & feedback). Itt két opció köszön vissza ránk:

  • A diagnosztikai adatok megtekintése
  • A telemetrikus rendszer által gyűjtött információk törlése (még nem aktív)

Tehát a tervek szerint nem csak azt tudhatjuk meg, hogy a Windows 10 miket jelent rólunk, hanem ezek szűrésére, törlésére is lesz mód. Ez remek dolog, a magunk részéről csak azt nem értjük, hogy miért kellett erre közel három évet várnunk? A segédprogram egyébként meglepően nagy helyigénnyel bír, a szoftveróriás megjegyzése szerint legalább 1 GB-nyi szabad területre van szükség. Ebből kitűnik, hogy a szolgáltatást külön kell telepítenünk – legalábbis jelen pillanatban –, a használatbavétel előtt a Windows Áruházat elengedhetetlen lesz felkeresnünk.

windows_10_adatvedelem_v2.jpg

Mint a képen is láthatjuk, a fő kategóriák (böngészési előzmények, szoftver- és eszközkonfigurációk, az egyes szolgáltatások használatával kapcsolatos információk, teljesítményadatok, eszközállapot stb.) a bal oldalon jelennek meg, lehetőség van az adatok szűrésére is, továbbá alapszintű diagnosztikára is korlátozhatunk. A kivonatot JSON formában kapjuk meg, mely természetesen CSV fájlba exportálható. Frissül az Adatvédelmi irányítópult (Microsoft Privacy Dashboard) is, ezen belül a Tevékenység előzmények (Activity History) menüpontot érdemes majd megtekinteni. A fejlesztések a következő hónapokban tovább folytatódnak, várhatóan itt is megjelenik az exportálás és a specifikus törlés.

 

 

 

 

 

.

A bejegyzés trackback címe:

https://gadget-hardver.blog.hu/api/trackback/id/tr9313615071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2018.01.30. 08:43:15

Ezt a billenytűkombinációt (Gépház elérés) még nem ismertem.
:-)

Alick 2018.01.30. 12:29:45

Ezt az alkalmazást inkább Snowden programozójának kéne megírnia. :)
süti beállítások módosítása