Mindent kipróbálunk, mindenről elmondjuk a véleményünk.

Gadget és Hardver

NVIDIA Titan V – a 3000 dolláros grafikus kártya

2017. december 11. - annyi amennyi

Konkurencia hiányában sosem látott szintre lépett a vállalat.

nvidia titan V v2 pics

A Titan sorozat egy érdekes pályafutást tudhat maga mögött. A széria mindig egyet jelentett a csúcskategóriával, mostanra azonban az NVIDIA kitört a játékos piacról, helyette inkább egyfajta (fél)professzionális irányvonalat követ. A Titan V mindezek mellett technológiai erődemonstrációnak is felfogható, a Volta névre keresztelt architektúra zászlóshajója elképesztő erőforrásokat mozgósít. A VGA lelke a GV100 chip, melyben többek között 5120 CUDA mag (80 darab streaming multiprocesszorban) és 320 textúrázó lakozik, az igazán érdekes pont viszont a 640 Tensor feldolgozó. Utóbbi részegységek kifejezetten a mélytanuláshoz lettek optimalizálva, ebben a tekintetben a kártya páratlan lehetőségeket kínál. Az alap üzemi frekvencia 1200 MHz lett, a GPU Boost által nyújtott átlag órajel pedig 1455 MHz, a Titan V ezzel hasonló szinten áll, mint az AMD Radeon VEGA megoldása – csakhogy mindezt egy lényegesen összetettebb chip mellett éri el. A szörnyeteg etetése sem hétköznapi, a 850 MHz-en ketyegő HBM2 memóriák 652,8 GB/s memória-sávszélességre képesek, a VRAM mérete 12 GB lett.

Alaposan feladta a leckét az NVIDIA a TSMC-nek, a 12 nm-es FinFET+ node ellenére a GPU őrületesen nagy, a hírek szerint 815 mm²-es – 21 milliárd tranzisztor nyilván helyet követel magának. Az előállítási költségek miatt viszont nem kell aggódni, a zöldek a Titan grafikus kártyák életében eleddig példátlan árat szabtak meg, a termék 3000 dollár ellenében rakható a virtuális kosárba. A szerencsés vásárló egy HDMI és három DisplayPort kimenet közül választhat majd.

nvidia titan v speed

A kártya teljesítményéről még nincsenek publikus adatok – időközben a VideoCardz jóvoltából befutott pár szám, ezt látjátok fent –, feltehetően elfut rajta a Crysis… és valóban!

 

További híreink:

 

 

 

 

 

.

A bejegyzés trackback címe:

https://gadget-hardver.blog.hu/api/trackback/id/tr5513474033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.Démonmac1 2017.12.12. 06:57:59

Élmény lesz ezzel a vasban futtatni a pasziánszot:)

Sütemény1975 2017.12.12. 07:30:49

Ciki lesz ha a 2 év múlva megjelenő játékok már szaggatnak rajta full beállitásokkal.

CoolKoon 2017.12.12. 08:43:39

@Sütemény1975: Szerintem ezt szinte nem is igazán játékokra tervezték (persze attól még pár újgazdag idióta fattya biztos megveteti majd apucival, ez nem is kérdés). Az ára (és a deep learning képessége) azt sugallja, hogy a célközönsége inkább az üzleti szférából fog kikerülni (vagy még esetleg a kriptovaluta-bányászok közül, bár kérdéses, hogy ahhoz megfelelő ár-érték aránnyal rendelkezik-e).

Plumper_ 2017.12.12. 10:53:14

mi a francnak? hogy pár év múlva ez is csak ajtótámasztéknak legyen jó?

Yoss 2017.12.12. 10:53:26

Ahogy elnézem a teljesítményét, már most is vannak olyan játékok, amik maxon szaggatni tudnak rajta. Pl. az X-Plane 11. Az 1080Ti-m max beállítások mellett 10 alatti fps-t tud, ez a kártya meg kb 10-15%-al gyorsabb nála.

Mistral1011 2017.12.12. 17:49:24

Az árából már kijönne egy erősen középszerű HiFi-cucc... ;-)
(tudom, mi vagyunk a csóró Balkániak :-(
süti beállítások módosítása