Mindent kipróbálunk, mindenről elmondjuk a véleményünk.

Gadget és Hardver

4,35 GHz-en tepert egy AMD Ryzen 7 2000

2018. március 07. - annyi amennyi

Természetesen azt is elmondjuk, hogy miért olyan nagy dolog ez.

Ryzen 7

Talán az eddigi legérdekesebb szivárgás történt az AMD áprilisban debütáló új sorozatáról, a Ryzen 2000 családról. Egy pontosan nem meghatározott modell (Ryzen 7 2700X vagy 2800X) az XFR 2.0 technológia révén olyan órajelre volt képes, ami a jelenlegi szériánál még komolyabb túlhajtással sem igazán érhető el – persze a nitrogén csodákra képes, de otthoni körülmények között ezzel nem számolhatunk. A 4,35 GHz-en teperő processzorról szerencsére néhány mérés is érkezett.

AMD Ryzen 2000 AIDA64 2
Ryzen 7 2000 a Ryzen 7 1700X ellen – javult a gyorsítótárak elérése

A HWBattle csapat által tesztelt modell tartogat meglepetéseket, nézzétek csak!

AMD Ryzen 2000 3DMark Physics

AMD Ryzen 2000 CineBench

AMD Ryzen 2000 SiSoft

Most pedig röviden foglaljuk össze a látottakat:

  • A 12 nm-es Zen+ áttörte az eddigi órajel-plafont, az XFR 2.0 minimalizálja az AMD ebbéli hátrányát.
  • Elképzelhető, hogy ez utóbbi szolgáltatás csak a 400-as sorozatú alaplapoknál lesz teljes értékű – a fenti eredmények elvileg az ASRock X370 Gaming ITX/ac lapban születtek. 
  • Nagyobb esélyt látunk rá, hogy ez már a csúcsmodell, azaz a Ryzen 7 2800X.
  • A Precision Boost 2 véleményünk szerint jótékony hatással bír az egyszálas teljesítményre, így itt masszívabb előrelépést várunk.
  • Az Intel Coffee Lake előnye továbbra sem tűnik el, a Ryzen 2000 a látottak alapján a Kaby Lake magasságát ostromolja – azonos magszám mellett nézve.

A bejegyzés trackback címe:

https://gadget-hardver.blog.hu/api/trackback/id/tr7013720918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása