Mindent kipróbálunk, mindenről elmondjuk a véleményünk.

Bemutatjuk az UMIDIGI Z2 Pro-t - Mesterséges intelligencia, hatalmas kijelző és vadi új processzor

2018. június 11. - annyi amennyi

Az UMIDIGI Z2 Pro lehet a példa arra, hogy egy feltörekvő gyártó is képes versenyképes telefont készíteni.

umidigi z2 pro 5


Bevezető

Az idei Mobil Világkongresszuson már mindenki számára világossá volt, hogy az iPhone sokak által gyűlölt, sokak által szeretett, vagyis a rajongókat megosztó megoldása, a képernyő felső részébe benyúló félsziget, a notch kvázi szabvánnyá változott. Nem volt olyan magára valamit is adó cég, aki ne jelentett be volna ilyen telefont, és most nem csak a kisebb gyártókra, de a nagyobb nevekre is gondolunk, olyanokra mint a Xiaomi, az ASUS vagy az Oppo.

umidigi z2 pro 2

Természetesen a feltörekvő kínai gyártók sem maradhattak ki, ám ezeknél sok esetben a szép külső gyenge belsőt rejtett. Nem volt ritka, hogy a hatalmas képátlójú telefonoknak kínosan alacsony HD felbontást adtak, ráadásul se a processzor, se a memória mennyisége nem volt elég ahhoz, hogy komolyan vehető készülékként értelmezzük. Volt azonban a gyártóknak egy másik csoportja, akik úgy döntöttek, hogy az új kijelződizájnnal piacra dobott készüléküket felhasználhák arra, hogy nagyobb szeletet hasítsanak ki maguknak a piacból. A terv ebben az esetben egyértelműen az volt, hogy a cégtől szokatlanul erős telefont állítsanak elő, természetesen a lehető legalacsonyabb áron. Így volt ez az UMIDIGI esetén is, akik a Z2 Pro nevű telefonjukkal szeretnének teret nyerni. Az eddigi információk, a telefon specifikációja és a meglepően pofás külső arra enged következtetni, hogy erre meg is van minden esélyük.


 

Processzor, grafikus gyorsító és neurális gyorsító a központi egységben

A telefonok bemutatóját mindig a központi egységgel szoktuk kezdeni, és ebben az esetben ennek különleges jelentősége van. Az UMIDIGI Z2 Pro-ben egy olyan lapka, a MediaTek P60 (MT6771) dolgozik, ami rendkívül friss, rendkívül modern és persze meglehetősen gyors is. A gyártó MediaTek idén tavasszal mutatta be az új, 12 nanométeres csíkszélességen, a TSMC gyárában készülő produktumát, és az UMIDIGI Z2 Pro az első telefon, amiben ezzel élesben is találkozhatunk. A Helio P60 a középkategória felső harmadát célozza, és mint ilyen a MediaTek egyik legerősebb megoldása. A gyértó adatai szerint sebességben akár 70 százaékkal is felülmúlhatja a Helio P30-at, a fogyasztása pedig az alsó kategória erősebb lapkái között szereplő P23-nál is alacsonyabb. A MediaTek P60 erejét jól mutatja, hogy a gyártó szerint méltő versenytársa lesz a Snapdragon 630 és 636 lapáknak.

umidigi z2 pro 8

A lapkában "hagyományos" ARM magokra épülő processzor dolgozik. A nyolc mag, ahogy azt megszokhattuk két fürtre van bontva, az egyik az alacsony fogyasztásra, a másik a nagy teljesítményre van kihegyezve. A processzor érdekessége, hogy a megszokottól eltérően a magok mindegyike 2 GHz-es sebességig tud skálázódni a teljesítmény függvényében. Azonban, ezek a fürtökbe rendezett magok nem egyformák. Az alsó, vagyis az energiatakarékos szekcióban Cortex-A53-as, míg a felső teljesítményre hangolt részben Cortex-A73-as magok dolgoznak. Már ez utóbbi is különlegesség, mert a kínai telefonoknál jó esetben csak ennek elődjével, a Cortex-A72-es magokkal szoktunk találkozni.

umidigi z2 pro 9

A proci mellé természetesen került grafikus gyorsító, vagyis GPU is. Ez az ARM egyik legmodernebb egysége, a Bifrost architektúrára épülő három magot dolgoztató ARM Mali-G72 MP3. Bár emiatt az egyik szemünk a nevet, de a másik kicsit pityereg, mert a MediaTek az eredeti 850 MHz-es órajel helyett csak 800 MHz-en üzemelteti a GPU-t. Emiatt, és az erős processzor miatt a rendszer valószínűleg enyhén GPU limitált lesz. Ahogy szokott, a központi egységbe integrálták a memóriavezérlőt is, jelen esetben pedig egy olyat, ami boldogul LPDD3 és LPDDR4 modulokkal is, ráadásul akár 8 GB mennyiséggel is boldogul.

umidigi z2 pro 10

A rendszer számuknra jelenleg legérdekesebb része azonban nem a CPU és nem is a GPU, hanem a fejezet címben már említett neurális gyorsító. A neurális gyorsító nem más, mint egy a mesterséges intelligencia számára készülő dedikált megoldás, olyan mint a GPU, csak az a grafikáért felel, míg ez a mestreséges intelligencia műveleteket gyorsítja. A dedikált megoldás általában jóval erősebb, jóval gyorsabb, mintha ezeket a spéci műveleteket a processzorra vagy a grafikus gyorsítóra bíznánk. Bár a Helio P60-rendelkezik neurális gyorsítóval, azt azért kár lenne titkolni, hogy ennek teljesítménye fasorban sincs például a Huawei által használt Kirin 970 teljesítményéhez képest, szóval mondjuk ki, gyengécske. Ennek ellenére ott van, és még így is jobb megoldás, mint a CPU vagy a GPU befogása erre a feladatra. Valószínű, hogy a MediaTek szakemberei is tudták, hogy a lapka teljesítménye alkalmasint kevéske lehet, ezért implementálták a NeuroPilot nevű technológiát, ami szükség esetén a számolási feladatok egy résézét képes szétosztani a neurális gyorsító, a GPU és a CPU között.

A Helio P60 a multimédia terén is elég jól domborít. Fényképezőből maximum 32 megapixeles kerülhet a P60-ra épülő telefonba, ah pedig a gyártó dupla kamerát szeretne, akkor 20+16 megapixel a felső határ. Kiemelendő még a hardveres rezgéscsillapítás támogatása, valamint a HDR és a zero shutter lag funkció. A lapka természetesen támogatja az új kijelzőméreteket, így a 18:9-es és 19:9-es oldalarányú kijelzőket is. 


 

Milyen hardvereket kapott az UMIDIG Z2 Pro?

Ahogy az eddigiekből kiderült, a hardveres alapok jók, tehát volt mire építkezni az UMIDIGI mérnökeinak. A kérdés, hogy mit használtak ki a fenti lehetőségekból! Előre elárulhatom, hogy elég sokat.

Memóriából például a fejlettebb LPDDR4-et választotta az UMIDIGI, ráadásul nem is keveset, 6 GB-nyit pakolt a telefonba. Nem spóroltak a háttértárral sem, hiszen a beépített, eMMC 5.1 re épülő 128 GB még nem túl gyakori, és leginkább a felső kategóriás mobilokra jellemző érték. Amit feljebb a SoC kapcsán nem írtunk, a memóriavezérlő természetesen kétcsatornás, ahogy az egy ilyen teljesítményű lapkában illik, illetve nem elítettük azt sem, hogy az LPDDR esetén az órajel 1800 MHz lehet. Szerencsére van is ennyi, szóval a gyártó 2 GB kapacitás híján minden lehetőségét kihasználta a Z2 Pro-ben.

umidigi z2 pro 4

A telefon egyik legfeltűnőbb része a kijelző. Ahogy abevezetőben olvashattátok az UMIDIGI is felült a notch járatra, így a telefonban lévő panel felbontása és oldalaránya is szokatlan értékeket mutat. Legalábbis egyelőre, de ahogy szaporodnak a hasonló telefonok, úgy már ez sem lesz meglepő. Az IPS technológiára épülő panel oldalaránya jelen esetben a már megszokott 2.08:1-es, a képátló pedig 6,2 col. A felbontás is nőtt amegszokotthoz képest, az 1080 pixeles szélesség mellé 2246 pixeles magasságot kapunk. Ez a képméret ezzel a felbontással a szokásos 403 ppi pixelsűrűséget adja.

Egy mai modern telefonnál az egyik legfontosabb kérdés, hogy milyen képességű kamerák kerülnek bele. Az UMIDIGI telefonjába pedig meglehetősen jó kamerák kerültek, ráadásul rögtön négy darab. Már az előlapi páros is jó, hiszen a főkamera Sony Exmor RS szenzort kapott, ami 16 megapixeles, felette pedig az optika f/2.0-ás rekeszértékű. A kisegítő kameráról pontos adatokat nem tudunk, de azt igen, hogy egy 8 megapixeles szenzor dolgozik benne. A hátlapon is két kamera van tehát, de ide egy Samsung ISOCELL szenzort építettek. A gyári adatok szerint ez a főkamera is 16 megapixeles, a mellékkameráról pedig itt sem rendelkezünk információval, de a pixelszámot most is tudjuk, ismét 8 megapixelről beszélhetünk. A gyártó kiemeli a kameráknál a rossz fényviszonyok közötti fényképezés lehetőségét, ami ezekkel a szenzorokkal és az elől hátul f/2.0-ás rekeszértékkel nem is tűnik lehetetlennek. A kamera szoftverével kapcsolatban érdemes megemlíteni a HDR, az arcfelismerés és a geotagging.

umidigi z2 pro 3

Három dolog maradt még ki, a szenzorok, a rádiók és az akkumulátor. Szenzorokból a fontosabbak megvannak, ezen sem spórolt a gyártó. Kapunk közelségérzékelőt, gyorsulásmérőt, giroszkópot, iránytűt és természetesen ujjlenomat szenzort is. Rádióknál kezdjük a legfontosabban, van B20 800 MHz-es LTE sávhoz támogatás, így zavartalanul élvezhetük itthon a szálessávú net előnyeit. Persze támogat még egy rakat egyéb sávot is, lényegében a világon bárhol használhatjuk. Navigációhoz GPS és GLONASS támogatás jár, a wifi pedig n-es szabványt támogat, kétsávos, vagyis a régi 2,4 GHz mellett az 5 GHz-el sem lsz probléma. A Bluetooth 4.0-ás. A végére maradt az akkumulátor, ami nem óriási, az átlagnál egy kicsit nagyobb, 3650 mAh kapacitású.


 

Külső

A végére szóljunk néhány szót a telefon kinézatéről. A mobil tehát az iPhone X által lefektetett úton jár. Ennek köszönhető, hogy alil csak egy közepes vastagságú keret van, kétoldalt szinte semmi, ahogy felül sem találunk komolyabb peremet. Cserébe ott a notch, vagyis a benyúló félsziget a szenzorokkal és kamerákkal, valamint ide került a beszédhangszóró is. Talán emiatt ez a telefon a szélesebb notch-csal rendelkező mobilok közé tartozik.

A hátlap lekerekített peremeket kapott. Érdekessége, hogy a sima fekete szín mellett választhatunk két metálosat, amik színátmenetesek, legalábbis a képek szerint. A telefon üvege 2,5D-s, vagyis a peremén enyhén kerekített.

umidigi z2 pro 1

Összhatásában a mobil tényleg modern benyomást kelt, a külső egy cseppet sem marad el a belsőtől, így aki emelett a telefon mellett teszi le a voksát, az szégyenkezés nélkül veheti elő az ismerősök előtt, sőt, valószínű, hogy sokan meg fogják bámulni.

A végére egy dologgal maradtunk még adósak, az árral. Nem fog senkit meglepni, hogy a telefon nem csak a teljesítményével hanem az árával is a nagyokkal versenyez. Jelenleg az általunk preferált webáruházakban még nem kapható, de ha információink nem csalnak, akkor 400 dollár magasságában lesz a vételár, ami tényleg nem kevés pénz, igaz, a fent leírtakat tekintve túlzónak sem mondanánk. Kíváncsian várjuk amegjelenést és az első valós teszteteket!

 

Ha nem szeretnél ennyi pénzt kiadni telefonra, akkor nézd meg az UMIDIGI Z2 Pro kistestvérét, amiben természetesen gyengébb, de nem gyenge processzort találunk, míg a külső, a kamerák és a nagy, iPhone X-re hajazó kijelző ugyanaz.

Az UMIDIGI Z2 ára jóval kedvezőbb, a mostani bevezető akcióban 300 helyett 250 dollárért, vagyis nagyjából 68 ezer forintért tehetjük kosárba.

A bejegyzés trackback címe:

https://gadget-hardver.blog.hu/api/trackback/id/tr6614041934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.