Mindent kipróbálunk, mindenről elmondjuk a véleményünk.

A robotok megint elveszik a munkánkat

2018. április 23. - annyi amennyi

Már az IKEA bútorok összeszerelésével sem bénázhatunk kedvünk szerint.

robotok_butor.jpg

Egy szék összeszerelése komplex képességeket igényel, mint például látás, ügyesség, kombináció készség, erő. Néhány kutató meglátta a kihívást az ikeás bútorok összeszerelésében. Tették mindezt úgy, hogy ehhez a művelethez kizárólag kereskedelmi forgalomban elérhető eszközöket használtak.

A robotok valami olyasmire voltak képesek amire a legtöbb ember nem: a művelet megkezdése előtt rögzítették és értelmezték a látottakat, elemezték az egyes darabokat. Azután egy algoritmus megtervezte a műveleteket, mert a robotoknak értelemszerűen úgy kellett az egyes darabokat mozgatniuk, hogy azok ne ütközzenek össze, ne okozzanak balesetet. Az összeszerelést két robotkar végezte.

A teljes munkafolyamat kb. 20 percet igényelt: ebből a tervezés nagyjából 11 és fél perc volt a tényleges összeszerelés pedig kilenc perc. Az összeállítás után a tesztelők kipróbálták, hogy ők mennyi idő alatt szerelik össze a széket. A csapat gyorsabb volt, mint a két robotkar, de csak 50 másodperccel!



 

 

 

.

A bejegyzés trackback címe:

https://gadget-hardver.blog.hu/api/trackback/id/tr6813857718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

notC 2018.04.24. 19:25:32

Hú basszus, de szívesen lettem volna abban az ötlet-csapatban, akik a tervező algoritmust kitalálták! Izgalmas kis meló lehetett! És vajon a fejlesztők tudják, hogy mi lett a "program" forráskódja, vajon értik a gépi gondolkodás mikéntjét? Vajon öntanuló folyamat lett, vagy "csak" brute-force kipróbálták az összes variációt, mígnem összeállt a szék?

JorEl 2018.04.24. 19:25:35

Vagyunk páran, akiknek azért egy ikea bútor annyira nem tűnik ördöglakatnak, ennek valószínűleg köze van ahoz, hogy jobban vonzott az ábrázoló geometria és a gépszerkezettan, mint a verselemzés...