Mindent kipróbálunk, mindenről elmondjuk a véleményünk.

Képtelen árat kapott a Vivo CASE-V10G

2017. december 01. - annyi amennyi

A Vivo egy viszonylag ismeretlen márkának számít a számítógépházak piacán, de ezek után meg fogjuk jegyezni a nevét.

Vivo CASE V10G

A most bejelentett CASE-V10G acél, műanyag és edzett üveg mutatós elegye – nyilván az utóbbira kapjuk fel a fejünket. A kuckó prémium jellegét tehát főként a design adja, a tömegéből ítélve mi úgy gondoljuk, hogy az anyaghasználaton itt-ott bizonyosan feltűnik a költségcsökkentés hatása. Ennek valamelyest ellentmond a Tom's Hardware, a portál szerint ugyanis a Vivo SECC japán acélt használt, mely a kiváló minőségével vált ismertté. 

Vivo CASE V10G extra mert nem volt tobb kep hozza 01423×196×421 mm, és igen, nem volt több képünk róla

Hatalmas piros pont jár a három elülső ventilátorért, a kék ledes porkavarók nélkül korántsem lenne biztosított ez az extravagáns megjelenés. Az optimális légáramlat érdekében érdemes lesz a hátsó helyet kitöltenünk, fentre nem szerelhetünk kiegészítő hűtést. A CASE-V10G hét bővítőhellyel bír, a 3,5 és a 2,5 hüvelykes meghajtókból két-két foglalat áll a rendelkezésünkre. Videokártyából még egy óriásbébivel sem tudunk kifogni rajta (350 mm-es támogatás), a CPU-hűtésnél viszont jó lesz figyelni, ott legfeljebb a 155 mm-es toronyhűtőkig mehetünk el. A  fenti marketing anyagból még épp kivehető, hogy a tápegység felül kapott helyet.

A Vivo legújabb üdvöskéje hamarosan felbukkanhat a boltok polcain, az ára finoman szólva is szenzációs, elméletileg 50 dollár körül mozog majd.

Ha tetszett hírünk kövesd Facebook oldalunkat is, hogy ne maradj le egyetlen hírünkről sem!

A bejegyzés trackback címe:

https://gadget-hardver.blog.hu/api/trackback/id/tr5313408921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.