Mindent kipróbálunk, mindenről elmondjuk a véleményünk.

Mennyibe kerül egy iPhone X az Apple-nek és mennyibe kerül nekünk?

2017. november 20. - annyi amennyi

Gondolom Ti is sejtitek, van egy kis különbség a két összeg között.

s b37f49ac28894b69abf99abe672a6997

Azok, akik azt gondolják, hogy az Apple termékeket értékesít, nagyon nagy tévedésben vannak. Az igazság inkább az, hogy a Cupertinoi cég egy márkát ad el, a legértékesebb termékük pedig nem az iPhone, hanem a márkához kötődő érzelmek, vagyis a legnagyobb érték az Apple termékek vásárlásához és használatához való kötődés.

Az Apple legutóbbi nagy dobása az iPhone X, ami két "forradalmi" újítással mutatkozott be. Az egyik ilyen az arcfelismerés, ami tagadhatatlanul ebben a telefonban lett a legfejlettebb, még ha nem is tökéletes. Erről sokan gondolják azt, hogy a cég rájuk erőlteti azzal, hogy az ujjlenyomat olvasót elvették tőlük. A másik újdonság egyáltalán nem mondható szenzációsnak, hiszen a keret nélküli telefonokkal Dunát lehet rekeszteni, szóval az almások inkább kicsit későn ültek fel erre a vonatra. Igaz, a forma hozott némi újdonságot, de legalább annyian panaszkodnak a képernyő hasznos területébe benyúló félszigetre, mint amennyien áldják azt.

Azon már meg sem lepődünk, hogy az Apple a szokása szerint rendkívül borsos, sőt a szokásosnál még borsosabb árat szabott az évfordulós telefonnak. A kinti ár sem lett alacsony, itthon pedig még többet kell érte fizetnünk. Felmerül a kérdés, vajon mennyit keres a gyártó egy-egy telefonon. Az Apple azt mondja, hogy a  999- és 1149 dolláros rá annak köszönhető, hogy a telefon előállítási költsége is jóval magasabb. De tényeg igaz ez? Lássuk a pontos összegeket!

chartoftheday 5952 iphone manufacturing costs n

Látható, hogy az iPhone X előállítási költsége valóban jóval magasabb, mint a többi almás hátlappal rendelkező eszközé, de a magasabb bekerülési összeg ebben az esetben azt jelenti, hogy bár a nyereség százalékosan nem változik jelentősen, a magasabb ár miatt a dollárban mért különbség mégis magasabb. Ezt láthatjuk a következő grafikonon.

Capture 1

Láthatjuk, hogy az Apple taktikája még mindig működik, és hiába szabtak az eddigieknél jóval magasabb árat, az X rendkívül sikeres, sok millió darab fogyott már el előjegyzésben is.

 

 

Ha tetszett hírünk, kövesd Facebook oldalunkat is!

.

A bejegyzés trackback címe:

https://gadget-hardver.blog.hu/api/trackback/id/tr7813326957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

commentes nikk 2017.11.22. 10:02:47

Mi a jó büdös francnak van előmoderáció egy telefonos posztnál? Mi az a szörnyűség, amitől tartani kell a kommenteknél? Ez agyonvágja az egész blog műfajt.

cog3981 2017.11.22. 10:03:03

Ez szerint kozel 600$-ba kerul a gyartas. (Forras The Wall Street Journal) Link: fortune.com/2017/09/18/apple-iphone-x-margins/

verkli 2017.11.22. 10:03:06

"Lássuk a pontos összegeket!"

A beillesztett táblázatban becsült értékek vannak. Ezenkívül megjegyzi a táblázat készítője, hogy az összegek csak a gyártási költségek becslése, nem tartalmazza a kutatás-fejlesztés, marketing, logisztikai és egyéb költségeket. Ezek akár nagyobbak is lehetek mint a gyártás költsége. Az iPhone X-nél csak az alkatrészek értékét becsli meg, ott még az összeállítási költség sincs benne. (ami egyébként a többi típusnál alacsony összeg).
Szóval biztosan jó üzlet, de nyereségnek nevezni a becsült alkatrész-ár és az eladási ár közti különbözetet - erős csúsztatás.

annyi amennyi · http://gadgetshop.blog.hu/ 2017.11.22. 10:04:57

@commentes nikk: Indíts el egy blogot és meg fogod látni miért kell az előmoderáció. A blogos műfajt a nemnormálisidióták vágják agyon. Szerintem.

igazi hős 2017.11.22. 13:45:29

@verkli: Kapaszkodj meg, mindenütt az árrésből indulnak ki, annak kell fedeznie az összes nem gyártási költséget: marketinget, logisztikát, üzlethálózatot, hiteltörlesztést, designereket, jogi osztályt. (K+F-et kihagytam, az iPhone kapcsán nem értelmezhető.)

commentes nikk 2017.11.22. 18:07:54

@annyi amennyi: öt éve viszek egy sikeres blogot.